10 °C
18 °C

Kiadó:
Esterházy
Magyarország
Alapítvány

Szerkesztő:
nagykanizsa_batthyany_10vegyes

"A jó nevelés a legjobb nemzeti politika"

Fáy András nemrég megírta, s megjelentette „Nőnevelés és nőnevelő-intézetek hazánkban” című művét. Vezércikkünk ennek okán a következő témákat tárgyalja: a fent említett könyv, a szerző tervei, nőnevelés, hölgyek helyzete, helyes tanítás, asszonyok helye a társadalomban. Az utóbbi pedig jóval kiemelkedik a többi közül…

Névtelen újságírók: új korszak indul a folyóiratok életében?

A Kisfaludy Társaságot tagjai a közelmúltban átalakították Magyar Szépirodalmi Intézetté s kibővítették vezetőségüket. Célul tűzték ki hazánk szépirodalmának művelését, hiteles műfordítások készítését. Felvetődött egy folyóirat indításának ötlete, melyben a cikkek írói anonimek maradnak. Vajon mit szól mindehhez a cenzúra s a nyájas olvasóközönség?

Teljes gőzzel előre!

Megépült az első gőzmalom Pesten! A Széchényi István kezdeményezésére alapított Pesti Hengermalom Társaság a hónapban vehette használatba gőzgépét, mely nagy technológiai előrelépést jelenthet számukra. Az épületet korunk neves építésze, Hild József tervezte. Cikkünk taglalja, hogy ez mekkora fellendülést hozhat a vállalatnak, a magyar iparnak.

"A drámai mezőn új s eredeti pályát tört..."

Teleki László drámája, a Kegyenc idén jelent meg nyomtatásban, majd vegyes visszhangot kapott a szeptember 6-ai ősbemutatója után. Bár Pulszky Ferenc elaludt az előadáson, s a kritikusok túlnyomó részének negatív véleménye van, olvashatunk dicsérő szavakat is Vörösmarty tollából. Mit rónak fel írásaikban a mű bírálói? Mit látott benne Vörösmarty?

Egyre csak nő...

Míg az előző évtizedekben óriási népszerűségnek örvendett a női ruhák buggyos ujja, a bárkalapok nagy karimája, addig napjainkban úgy tűnik, hogy ezek felett már eljárt az idő. Akkor manapság már mit preferálhatnak női ideáljaink? Vékony derekat rakott szoknyákkal, esetleg díszes kalapokat? Cikkünkből tájékozódhat a legfrissebb divattrendek felől.