Estöri Junior eredményhirdetése

A 2019-es versenymunkákat neves szakértői zsűri értékelte

Estöri Junior eredményhirdetése

Fraknóban, az Esterházyak meseszép várában 2019. június 5-én mutatták be az Esterházy Magyarország Alapítvány és a Móra Kiadó közös kiadásában a 90. Ünnepi Könyvhétre megjelenő Borostyán, az időkapus című családi mesekönyvet, és kihirdették az ESTÖRI Junior Alkotói Verseny eredményét. Molnár Krisztina Rita és Szalma Edit mesekönyve – mellyel az Alapítvány a szülőkön keresztül a legifjabb korosztályt is szeretné megszólítani – Fraknó várának történetén és egykori urának, I. Esterházy Pál herceg életének egy-egy mozzanatán keresztül mesél a korabeli szokásokról. A  8-12 éves korosztály számára, immár másodszorra meghirdetett ESTÖRI Junior Alkotói Pályázat témája pedig nem más volt, mint a könyv történeteinek illusztrálása. 


Díjazottak a 8-10 éves korosztályban:

1. Kerekes Kata, a Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 4. osztályos tanulója, Dorka és Borostyán című illusztráció, felkészítő tanár: Vercse Adél – 30 ezer forintos ajándékutalvány és egy mesekönyv,
2. Varga Napsugár, a Mezőlaki Arany János Általános Iskola 3. osztályos tanulója, Sátorváros című illusztráció, felkészítő tanár: Kristály Mária – 10 ezer forintos ajándékutalvány,
3. Máté Csenge, a Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola 4. osztályos tanulója, A kövek hangja című illusztráció, felkészítő tanár: Ábrámovics Antal – 5 ezer forintos ajándékutalvány és egy mesekönyv.
Fraknó várának különdíját Holka Arnold, a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola tanulójának A vezekényi csata című képe kapta, felkészítő tanár: Fodor Mária.

Díjazottak a 10-12 éves korosztályban:

1. Tanai Kitti, a Szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 6. osztályos tanulója, Dorka és a kerek képű lovas című illusztráció, felkészítő tanár: Vörös Lívia, 30 ezer forintos ajándékutalvány és egy mesekönyv,
2. Matyasovszki Lilly Hanna, a Budapesti Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium 5. osztályos tanulója, Entrée című illusztráció, felkészítő tanár: Csikai Andrea – 10 ezer forintos ajándékutalvány,
3. Katona Tímea, a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola – Akkreditált Kiváló Tehetségpont 6. osztályos tanulója, Borostyán című illusztráció, felkészítő tanár: Fodor Mária – 5 ezer forintos ajándékutalvány és egy mesekönyv.


A különdíjasok a felsősők kategóriájában Szalma Edit sorszámozott, aláírt digitális nyomatát, illetve könyvcsomagot kaptak ajándékba:

- Meszlényi Melitta, a Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 5. osztályos tanulója, Vendégségben című illusztráció, felkészítő tanár: Vercse Adél,
- Urbánek Petra, a komáromszentpéteri Kossányi József Alapiskola és Óvoda Szentpéter 6. osztályos tanulója, Mit láthatott Borostyán? című illusztráció, felkészítő tanár: Pócsa Ágnes,
- Sütő Virág, a Budapesti Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 6. osztályos tanulója, Találkozás a naplementében című illusztráció, felkészítő tanár: Varró Mária.


ELŐZMÉNYEK

A könyvet kiadó és az ESTÖRI Junior versenyt szervező Esterházy Magyarország Alapítvány célja, hogy a gyerekek a történeteken keresztül bepillantást nyerjenek az Esterházy család életébe, évszázados történetébe, és korosztályuknak megfelelően új ismereteket szerezhessenek a 17. században élt emberek életmódjáról, ünnepekről, művészetről, viseletről. A szervezők a történetek élményszerű, kreatív vizuális megjelenítésére szeretnék inspirálni a diákokat.
Az idei verseny témája a meseillusztráció volt, a gyerekek a Borostyán, az időkapus című családi mesekönyv három kiválasztott fejezetét, a Borostyán, a Vánkosfánk és a Sátor és pajzs című történeteket illusztrálhatták.
Majd' 300 pályázat érkezett be magyarországi, erdélyi és felvidéki iskolákból. Az alkotásokat az Esterházy Marcell médiaművészből, Erdeiné Krobák Edit, rajz és vizuális kultúra szakos pedagógusból, valamint Lonovics Zoltánból, a Móra Kiadó művészeti vezetőjéből álló zsűri értékelte.

További információ: